Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a kétnapos magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó

2018.02.08
19:46
2018.02.09
09:13
Forrás
MTI, Tanjug
Ana Brnabić és a szerb kormány tagjai megérkeztek Budapestre. A szerb kormányfőt és a tárcatagokat Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren.

A magyar és a szerb kormány tagjainak csütörtök esti közös vacsorájával megkezdődött a kétnapos budapesti magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó. A Gundel étteremben tartott vacsorán Orbán Viktor miniszterelnök és Ana Brnabić szerb kormányfő mellett a két kabinet tagjai vesznek részt - írja az MTI.

Ez a 4. közös kormánycsúcs. A magyar és a szerb kabinet képviselői korábban Nišben, Belgrádban és a magyar fővárosban egyeztettek. Pénteken bilaterális találkozókat tartanak az országházban. Főleg gazdasági témákat vitatnak meg. Az elkezdett projektekről, a regionális együttműködésről, valamint Szerbia és Magyarország viszonyának fejlesztéséről tárgyalnak majd. A kormányülést követően részletes sajtótájékoztatót tart a két kormányfő.

A tervek szerint az ülés után több megállapodást is aláírnak. Ana Brnabić és Orbán Viktor a Magyar–szerb Gazdasági Fórumon is felszólalnak. A munkalátogatás során a szerb miniszterelnök Áder János magyar köztársasági elnökkel is találkozik.

Zorana Mihajlović szerb infrastruktúra-fejlesztési miniszter várhatóan szerződést ír majd alá gazdasági és technikai fejlesztésekről a magyar partnerekkel, míg Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel is találkozik majd.

Ana Brnabić
Szijjártó Péter
Budapest

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.