Ugrás a tartalomra

Megtartotta alakuló ülését a montenegrói parlament

2020.09.23
15:43
Forrás
Szerbiai RTV, Blic, Mandiner
81 képviselő mandátumát hitelesítették.

A Demokratikus Front javaslatára a Demokratikus Montenegró elnevezésű párt soraiból Aleksa Bečićtyet jelölték házelnöknek, a kormányalakítást pedig Zdravko Krivokapićra bízná az új hatalmi tömörülés. A korelnök kérésére a javaslatot írásos formában is benyújtották, amelyet az új parlamenti többség minden képviselője aláírt. Milan Knežević felszólalásában a Demokratikus Front nevében gratulált a montenegróiaknak a győzelemért. Kifejtette, hogy a szabadságot már senki sem veszélyezteti és a polgárok kívánságain sem esik csorba. Dritan Abazović, a Feketén-fehéren nevű tömörülés vezetője is támogatásáról biztosította a jelölteket. Mint elmondta, állja a szavát, amit a koalíciós tárgyalások folyamán tett. Aleksa Bečić szerint tiszta lappal indulnak, az új hatalmi felállás pedig Montenegró-, nyugat- és Európa-barát lesz. Az augusztus 30-án megtartott választások eredményeként megszakadt Milo Đukanović és a Szocialisták Demokratikus Pártjának 30 éves kormányzása. Đukanović, aki jelenleg államfői tisztséget tölt be Montenegróban, meg sem jelent a képviselőház alakuló ülésén.

Montenegró
parlament
alakuló ülés

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.