Ugrás a tartalomra

Merkel nélkül elemzi a menekültpolitikát a német CDU

2019.02.11
00:36
2024.03.19
08:50
Forrás
MTI
Megkezdődött vasárnap este Berlinben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tanácskozása a 2015 óta követett menekültügyi politika tapasztalatairól, a volt elnök, Angela Merkel közreműködése nélkül.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU új elnöke a kétnapos rendezvényt megnyitó köszöntőjében a politikai, társadalmi feszültséghez vezető és a párt támogatottságát is visszavető 2015-ös menekülthullámra utalva hangsúlyozta: meg kell vizsgálni, hogy mit sikerült elérni és mit kell tenni még azért, hogy "ne forduljon elő többé olyasmi, mint 2015-ben".

A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) részéről Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter kiemelte, hogy jelentős előrelépés történt, ezt jelzi, hogy tavaly mintegy 185 ezren nyújtottak be menedékjogi kérelmet, ami jóval elmarad a szövetségi kormány által felső határként megjelölt 220 ezertől. 

Azonban van még min javítani, "erős államot" kell építeni, amely következetesen ellenőrzi, hogy ki lép be a területére, és az EU külső határának védelmét is meg kell erősíteni - mondta.

német
CDU
menekültpolitika
Angela Merkel

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.