Ugrás a tartalomra

Milanović győzött a horvát elnökválasztáson

2020.01.05
19:35
2024.03.19
08:49
Forrás
MTI
A horvát választási bizottság által 99 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint Milanović a szavazatok 52,69 százalékát kapta.

Győzelmi beszédében Zoran Milanović megköszönte a választópolgároknak, hogy elmentek szavazni. Azoknak is, akit ők támogatták, és azoknak is, akik nem.
Mint mondta, tőle nem hallanak majd megható történeteket az összetartozásról, mert az emberek különbözőek. Ugyanakkor hozzátette: törekedni fog arra, hogy államfőként a füle és feje lehessen mindenkinek, kevésbé egy váll, amelyen sírhatnak.
„Szeretném, ha tisztelnénk a különbözőséget és egységesek lennénk azokban. Egy kicsi, de annál keményebb és erőteljesebb nemzet kell legyünk. Így lélekről lélekre, mosolyról mosolyra, eseményről eseményre lassan, de megállás nélkül haladjunk a jobb eredmények és a Horvátországban élő emberek megelégedése felé.”

Fotó: FoNet

Kolinda Grabar-Kitarović távozó államfő elismerte a vereségét, és gratulált ellenfelének. Úgy vélte, ennek a választásnak az volt az üzenete, hogy többet kell az emberek között lenni, és jobban meghallani a mondanivalójukat. „Drága állampolgárok, az az üzenet, hogy akkor vagyunk a legerősebbek, ha együtt vagyunk. Ezt megmutattuk a háborúban, és ezt kell megmutatnunk a békében is. Ne higgyenek az álprófétáknak. Ne higgyenek azoknak, akik csak a saját érdekeiket védik. Értékeljék azokat az embereket, akik magukat adják a saját országukért. Értékeljék ezt és ösztönözzék ezt.”

Az 54 éves, jogi végzettségű Zoran Milanović a belgiumi Flamand egyetemen tudományos fokozatot szerzett, Brüsszelben pedig posztgraduális diplomát európai és összehasonlító jogból. A kilencvenes évek elején a zágrábi kereskedelmi bíróságon, majd később a horvát külügyminisztériumban dolgozott. 1996-tól az ország NATO-missziójának tanácsadója volt Brüsszelben. 99-ben tagja lett a Szociáldemokrata Pártnak, 2007-től pedig megválasztották a párt elnökének. Pártjával az első parlamenti választásokat elveszítette, de megőrizte pozícióját. 2011-ben ugyanakkor a Kukurikú-koalíciónak nevezett balközép-liberális koalícióval megnyerte a választásokat, 2016-ig Horvátország miniszterelnöke volt.

Zoran Milanović
Horvátország
elnökválasztás

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.