Ugrás a tartalomra
Tanjug/Nebojša Raus

Miloš Vučević lett a Szerb Haladó Párt új elnöke

2023.05.27
14:32
2023.05.27
17:26
Forrás
Pannon RTV
A szerb védelmi miniszteri posztot betöltő politikust Aleksandar Vučić, a párt előző vezetője jelölte a tisztségre és az SZHP közgyűlésének rendkívüli ülésén megválasztották.

A Szerb Haladó Párt közgyűlésének rendkívüli ülésén Kragujevacon, az ülés első napirendi pontja az aktuális politikai helyzet és a párt további politikai tevékenységének megvitatása volt, majd ezután választották meg az új elnököt.

Aleksandar Vučić kiemelte, hogy a haladóknak a továbbiakban is biztosítaniuk kell vezető pozíciójukat a szerbiai politikai szinttéren. Kiemelte, hogy harcolni kell azért, hogy minden ember egyenlő esélyekkel indulhasson a párton belül és az államban is. Meghatódva hangsúlyozta: soha nem hagyja el az SZHP-t és büszke arra, hogy a legjobb pártott vezette ennyi éven át.


Természetesen nem könnyű nekem, emlékszem amikor Tomislav nekem adta át a stafétát, ma az ő pozíciójában vagyok, holnap valaki más lesz a pozíciómban, és ezek normális dolgok a politikában. Normális dolog egy politikai párt számára. De ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk együtt dolgozni és építkezni, ellenkezőleg, mert én nem hagylak el benneteket és nem megyek el soha.

Miloš Vučević megválasztását követően hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is folytatják az eddigi munkát, emellett megköszönte mindazt amit Vučić az elmúlt 11 esztendőben tett a haladók elnökeként. Vučević hangsúlyozta: a Szerb Haladó Párt politikája a jövőben sem fog változni, továbbra is Szerbia fejlődésének motorja lesz.

 Nálunk ez nem megszakítás, hanem egy egyedi történet, egy új fejezet megnyitása. Politikánk nem fog változni, pártunk maradunk hazánk fejlődésének motorja, de olyan párt is, amely ápolja és megőrzi a szerb nép és Szerbia minden polgárának hagyományos értékeit, amely politikailag kiáll amellett, hogy Koszovó és Metóhia Szerbia része maradjon.” 

Az SZHP új elnöke bejelentette, hogy június 24-én megalakulnak a párttestületek, majd ezután csatlakoznak a Népi Mozgalom az Államérthez. Vučević kiemelte: a jövőben különösen a Koszovóban kialakult helyzet jelent majd nagy kihívást, ezért fontos, hogy a Szerb Haladó Pártnak széles legyen a politikai látószöge és más pártok tagjait is bevonják.

Miloš Vučević
Szerb Haladó Párt

Most

21:04, Frissítve: 21:16

Kivonulnak a térségből

Eszem ágában sincs arra utasítani a szerb katonaságot, hogy lépjék át a Szerbia és Koszovó közötti adminisztratív vonalat - nyilatkozta a Financial Times brit lapnak Aleksandar Vučić.
16:05, Frissítve: 17:32

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség a magyar kormány támogatásának köszönhetően. A fejlesztés által lehetőség nyílik arra, hogy a helyi evangélikus közösség hitében megmaradhasson. Az ünnepélyes felszentelést ma délelőtt tartották.
14:45, Frissítve: 16:26

Ragadós, szaftos, megnyalhatod utána minden ujjadat

Hatodik alkalommal szervezték meg a Szent Mihály-napi körömpörköltfőző-versenyt a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A VMSZ helyi szervezete által megtartott hagyományőrző gasztronómiai eseményen idén 19 csapat vett részt.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.