Ugrás a tartalomra
Tanjug/Szerbiai Védelmi Minisztérium és Szerbiai Katonaság

Miloš Vučević Várhelyi Olivérrel egyeztetett Brüsszelben

2023.03.21
18:48
2023.03.21
18:54
Forrás
Közlemény
A szerb védelmi miniszter szerint találkozója az uniós bővítési biztossal a brüsszeli megbeszéléseinek csúcspontja volt.

A szerb tárcavezető közölte, a Schuman fórumon lehetősége volt hallani a biztonsági kérdésekkel kapcsolatos álláspontokat és szó volt az ukrajnai háborúról is. Hozzátette, Szerbia feladata mindezt túlélni, mivel a nagyok háborújában általában a kicsik szenvednek, és ezt történelmileg is sokszor tapasztaltuk.

Miloš Vučević arról is beszélt, hogy Belgrád helyzete bonyolult. Emlékeztetett, hogy Szerbia uniós tagjelölt ország, stratégiai cél a csatlakozás, de katonailag semleges ország vagyunk. Hozzátette, nyitott kérdéseink, problémáink vannak Koszovó kérdése körül, ahol nem ugyanaz a vélekedés, mint Ukrajna esetében. Szerinte ott ragaszkodnak a határok sérthetetlenségéhez, egy nemzetközileg elismert állam szuverenitásához, amivel Szerbiának semmi gondja, éppen ellenkezőleg. Ezzel szemben Szerbia esetében nem fogadják és nem ismerik el ezt az álláspontot – vélekedett Vučević.

Miloš Vučević
Várhelyi Olivér
Brüsszel
védelmi miniszter

Most

13:43, Frissítve: 13:53

Kétnyelvű zenés irodalmi est Pancsován

Petőfi 200 Zmaj 190 címmel tartottak kétnyelvű zenés irodalmi estet a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben. Kicsik és nagyok együtt ünnepelték az évfordulókat.
13:21, Frissítve: 13:52

Július elsejétől drágul a cigaretta Szerbiában

Ez lesz a második áremelés idén és valószínűleg a szokásos 10 dinárral drágul majd. A drágulás oka a 2020 végén elfogadott jövedéki naptár, amely szerint 2025-ig minden január és július elején 1,5 dinárral emelik a cigaretta utáni külön jövedéki adót

Népszerű