Ugrás a tartalomra

Minisztériumi támogatást kapott Zenta, Magyarkanizsa és Kishegyes

2023.03.22
16:13
Forrás
Facebook/Dr. Pásztor Bálint
Dr. Pásztor Bálint közösségi oldalán azt írta, mindig fontosnak tartotta, hogy önkormányzataink fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához köztársasági minisztériumi eszközöket tudjunk rendelni. Eláruljuk, mire fordíthatók a források!

A VMSZ alelnöke emlékeztet, február 27-én tárgyalt Aleksandar Martinović helyi önkormányzati miniszterrel. Közel 15 éven át képviselőtársak voltak, ezért bízott abban, hogy nyitottnak mutatkozik és a lobbitevékenység sikerrel jár majd. Azokban a napokban jelent meg ugyanis a minisztérium önkormányzatok számára kiírt pályázata. A VMSZ politikusa közölte, a tárca döntése értelmében mindhárom önkormányzatunk, amely pályázott, nyert.

Zenta község 20 millió dinárt kapott a szennyvízhálózat kiépítésére a Kertek helyi közösség területén. A Green Future zenei fesztivál megszervezésére pedig 2 millió 350 ezer dinárt fordítanak.

Magyarkanizsa község a Fehér Ferenc utca aszfaltozására 5 millió dinárt nyert, valamint a magyarkanizsai önkormányzat az ügyfélszolgálat munkájának korszerűsítésére 1,5 millió dinárt kapott.

Kishegyes község a központi óvoda épülete tetőszerkezetének felújítására 8 millió dinárt nyert.

Dr. Pásztor Bálint szerint az összesen 36 millió 850 ezer dinár támogatás újabb bizonyítéka annak, hogy miért fontos, hogy a vajdasági magyarságnak erős politikai képviselete legyen Belgrádban is.

Zenta
Magyarkanizsa
Kishegyes
Dr. Pásztor Bálint
támogatás
minisztérium
Aleksandar Martinović

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.