Ugrás a tartalomra

Mirović: Dél-Bánát a gazdasági fellendülés útjára lépett

2022.03.14
14:55
Forrás
Közlemény
Az újonnan kiépített Ópáva-Torontálvásárhely közötti helyi utat tekintette meg ma Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke.

A fejlesztésre a tartományi költségvetésből több mint 930 millió dinárt különítettek el. A 12,6 kilométer hosszú útszakasz már megnyílt a forgalom számára, és ez fontos hír Bánát ezen részének polgárai számára - hangoztatta Mirović. Néhány éven belül új autópálya lesz az útvonal közelében, amely Belgrádot, Nagybecskereket és Újvidéket köti majd össze.

Igor Mirović kiemelte, a tartományi kormány az elmúlt hat évben csaknem egymilliárd dinárt fektetett be Pancsován, egyebek mellett az ipari övezet infrastrukturális felszerelésére, egy kollektor építésére és a Közkórház rekonstrukciójára.

Igor Mirović
Dél-Bánát
Pancsova
Torontálvásárhely

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.