Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Nagybecskereken a haladók erősödtek, a VMSZ több mandátumot szerzett

2020-06-22
11:55
Forrás
Pannon RTV
A nagybecskereki választási bizottságnak a város honlapján közzétett - nem végleges - adatai szerint a 67-tagú testületbe hat párt illetve koalíció képviselői jutottak be.

A Szerb Haladó Párt pedig 42 mandátumot szerezve tovább növelte fölényét. A választásokon a 102 942 bejegyzett szavazópolgár közül 42615-en járultak az urnák elé, vagyis a szavazati joggal rendelkezőknek a 41,4 százaléka szavazott. Az érvénytelen szavazatok száma 4,1 százalék volt.

Az Aleksandar Vučić nevét viselő lista 53,9 százalék kapott, amivel 42 mandátuma lesz a helyi parlamentben. A szocialistáknak 11 képviselőjük lesz a VKT-ben. Továbbá öt mandátumot szerzett a Söprű 2020 lista, a Vajdasági Frontnak pedig négy képviselője lesz. A Vajdasági Magyar Szövetségnek eddig kettő mandátuma volt, ezentúl pedig három képviselője lesz a nagybecskereki VKT-ben. A Szuverenisták listája két mandátumot szerzett.

Nagybecskerek
Szerb Haladó Párt
Vajdasági Magyar Szövetség
VMSZ
SZHP

Most

18:19

Tizedszer döntős Đoković Rómában

A világelső két játszmában, 7:5, 6:3-re győzte le a norvég Casper Ruudot a római salakpályás ATP 1000-es tenisztorna elődöntőjében, így bejutott a hétfői fináléba.
17:12, Frissítve: 17:56

Két keréken Temerinben

Az autómentes világnap alkalmából Temerin Község Idegenforgalmi Szervezete kerékpártúrát szervezett Járek központjától a falu határában található Antero tanyáig.

Népszerű