Ugrás a tartalomra

NATO-csúcs Londonban

2019.12.03
08:48
Forrás
BBC, CNN
Az egységre fogja felszólítani a NATO tagországok képviselőit Boris Johnson Londonban.

A brit kormányfő szerint enyhíteni kell a feszültséget az Észak-atlanti Szerződés Szervezete egyes országai között. A katonai és védelmi szervezet tagállamainak mai csúcstalálkozója azért is különleges, mert 70. születésnapját ünnepli a közösség. A szakértők szerint azonban koránt sincs ok az ünneplésre. Törökország és Franciaország ellentétes véleményt fogalmaztak meg egyes katonai beavatkozásokkal kapcsolatban, Emmanuel Macron francia elnök pedig előzőleg azt nyilatkozta, hogy a NATO az "agyhalál" állapotában van, ugyanis a tagok egyetlen fontos kérdésben sem tudtak közös nevezőre jutni. Donald Trump amerikai elnök, pedig többször is nyilatkozta, hogy az USA csökkentené a szövetségnek folyósított anyagi hozzájárulását, mert véleménye szerint a többi tagország nem veszi ki kellő módon a részét a szervezet pénzeléséből.

NATO
NATO-csúcs
London
Boris Johnson
Emmanuel Macron
Donald Trump

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.