Ugrás a tartalomra

Nebojša Stefanović: Nehéz a rendkívüli választásról szóló döntés

2019.01.20
08:53
2024.03.19
08:49
Forrás
Szerbiai RTV
A belügyminiszter a Szerbiai RTV kérdésére azt is elmondta, konkrét dátumról még nem esett szó annak ellenére, hogy a sajtó tudni véli az esetleges választás időpontját.

Nehéz a rendkívüli választásról szóló döntés, mert különböző tényezőket kell figyelembe venni - nyilatkozta Nebojša Stefanović. Annak is ki kell kristályosodnia, hogy milyen viszony alakul ki az Európai Unióval, ami befolyásolhatja, lesz-e előrehozott választás vagy sem - tette hozzá a belügyminiszter.

A Szerbiai RTV kérdésére azt is elmondta, konkrét dátumról még nem esett szó annak ellenére, hogy a sajtó tudni véli az esetleges választás időpontját. Korábban már az is megjelent, hogy újév után, majd az, hogy februárban lesz a voksolás, most pedig március vége, illetve április a dátum, amit tudni vélnek. A belügyminiszter szerint egyébként nem minden körülmények között okos döntés az előrehozott parlamenti választás. Minden a nép akaratától függ - jelentette ki a belügyminiszter.

Nebojša Stefanović

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.