Ugrás a tartalomra

Negyedszer is német kancellárrá választották Angela Merkelt

2018.03.14
11:38
2018.03.14
11:53
Forrás
MTI
A Kereszténydemokrata Unió elnöke 364 szavazatot kapott, megválasztásához legalább 355 voksra volt szükség.

A CDU-nak, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniónak és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Pártnak 399 képviselője van, vagyis a titkos szavazáson valószínűleg több tucat kormánypárti képviselő nemmel szavazott vagy tartózkodott. Azonban Angela Merkel így is jobban szerepelt, mint például a néhai Helmut Kohl, akit 1994-ben - ugyancsak negyedik alkalommal - a szükségesnél csupán eggyel több szavazattal választottak meg kormányfőnek.

A szavazás után Frank-Walter Steinmeier államfő fogadta a hivatalában Angela Merkelt, és kinevezte kancellárnak. Ezután a 63 éves politikus a Bundestagban leteszi hivatali esküjét, majd az államfő kinevezi a kormány tagjait, akik szintén esküt tesznek a Bundestagban.

Az első kormányülést még szerdán megtartják, és rövidesen többnapos ülést tartanak, amelyen kidolgozzák az első néhány hónapra szóló munkatervet. A kancellár első hivatalos külföldi útja várhatóan Párizsba vezet, Emmanuel Macron francia elnökhöz, még a március 22-én kezdődő uniós csúcs előtt.

Angela Merkel
Németország

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű