Ugrás a tartalomra

Nem csillapodnak a kedélyek Minszkben

2020.09.20
21:58
Forrás
hirado.hu
Ismét emberek tízezrei vonultak utcára vasárnap a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követelve.

Ez már a hatodik egymást követő hétvége, hogy nagyszabású tüntetések zajlanak Minszkben.

Helyszíni beszámolók szerint a demonstrálók azt skandálták, hogy „takarodj”. A hatóságok legkevesebb tíz embert őrizetbe vettek – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a rendőrség tájékoztatására hivatkozva. Eközben hackerek közzétették az interneten mintegy ezer fehérorosz rendőr személyes adatait, megtorlásképpen a hatóságok erőszakos fellépése és túlkapásai miatt.

„Amíg folytatódnak a letartóztatások, addig mi is folytatni fogjuk az adataik közzétételét. Senki nem marad azonosítatlanul, azok sem, akik símaszkot viselnek” – figyelmeztettek.
A kormány közölte, hogy meg fogják találni a kiszivárogtatásban részt vevő hackereket, és felelősségre fogják őket vonni. A szombati tüntetések során 390 nőt vettek őrizetbe, nagy részüket már szabadon bocsátották.

A fehérorosz ellenzék azzal vádolja Lukasenkát, hogy elcsalta az augusztus 9-i elnökválasztást. A hivatalos adatok szerint a voksok mintegy 80 százalékával megszerezte hatodik elnöki mandátumát.

Az eredmény ismertetését követően azonban tiltakozások kezdődtek az országban. A hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket. Számos ellenzéki vezető külföldre menekült vagy hatósági kényszerből vagy saját elhatározásából.
 

Minszk
Fehéroroszország
Aljakszandr Lukasenka
tüntetések

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.