Ugrás a tartalomra
Facebook/Polgári Magyarországért Alapítvány

Nemzetközi online konferencia Aleksandar Vučić, Orbán Viktor és Janez Janša részvételével

2020-07-08
13:30
2020-07-09
07:07
Forrás
Pannon RTV
Európa cenzúrázatlanul címmel tartottak ma online nemzetközi konferenciát, amelyen részt vett Aleksandar Vučić szerb államfő, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Janez Janša szlovén kormányfő.

A konferencia célja, hogy az érdeklődők közvetlenül, torzított fordítás nélkül meghallgathassák, mit gondolnak a saját országukban nagy többséggel megválasztott vezetők Európáról.

Aleksandar Vučić szerb elnök az online konferencián kiemelte, hogy a mostani egészségügyi válság megmutatta, mennyire sérülékenyek vagyunk. Hangoztatta a biztonsági kérdések jelentőségét és kitért a gazdaságvédelemre is.

„A saját országom nevében azt mondhatom, hogy elégedettek vagyunk a számokkal. Az IMF és a Világbank is megerősítették a számokat, és valószínűleg Magyarországgal együtt a legnagyobb növekedési ütemünk lesz idén Európában. És ha megkérdeznek, hogy elégedett vagyok-e ezzel, nem, nem nem vagyok. Ez katasztrófa, mert arra számítottunk, hogy 5,2 százalékos lesz a növekedési ütemünk idén.”

Janez Janša azt mondta, hogy 15-16 éve mindenki kedvezően és optimistán tekintett az unióra, ma azonban az emberek reálisabban látják a helyzetet. A sok pozitív fejlemény ellenére rengeteg kihívás is érte az EU-t - mondta a szlovén miniszterelnök.

„A Brexit jelentős változást hozott az EU egyensúlya tekintetében, ezért egy újra van szükség. Szerintem az európai projekt sikeres jövője azon múlik, hogy milyen válasz lesz adva erre a kérdésre, arra, hogy mikor és milyen új erőegyensúly lesz, ami jó lehet.”

Az Európai Unió szükségleteire fókuszáló stratégiára van szükség, a valódi kihívást a gazdasági teljesítmény és a versenyképesség erősítése jelenti - mondta Orbán Viktor a konferencián. A magyar miniszterelnök felidézte, három válság érte Európát az elmúlt időben, a pénzügyi, a migrációs, most pedig a koronavírus-járvány okozta válság. Miközben Európa képtelen megoldani saját gondjait, meg akarja oldani a világ problémáit és elő akarja írni a nemzetközi partnereinek, hogyan vezessék az országukat - fogalmazott Orbán.

„Ez a fajta nézeteltérés a mi saját helyzetünkről egy komoly kihívás, és véget kell vetnünk ennek a gyakorlatnak, és vissza kell térnünk ahhoz a gyakorlathoz, hogy Európának a saját belső problémáira kell elsősorban koncentrálnia. És talán utána, talán akkor majd tanácsokat adhatunk valaki másnak. A saját ügyeink intézése létfontosságú annak érdekében, hogy az EU visszanyerje a befolyását a nemzetközi gazdasági és politikai téren.”

Orbán Viktor szerint két különböző koncepció van az európai vitákban. Az egyik oldalon a liberális, baloldali elképzelés áll, amely a multikulturalizmust, a migrációt támogatja. A másik elképzelés alapja az örökölt keresztény kultúra, ez a koncepció antikommunista, elkötelezett a családok mellett és a nemzeti identitást értékként kezeli. EU-t ilyen különbségek mellett csak úgy lehet egyben tartani, ha a Nyugat nem kényszeríti rá nézőpontját Közép-Európára - részletezte a magyar kormányfő.

Aleksandar Vučić
nemzetközi
online
konferencia
Orbán Viktor
Janez Janša
Európa cenzúrázatlanul
Polgári Magyarországért Alapítvány

Most

Népszerű

Ítéletidő Bácskában

Szabadkát nem sokkal 20 óra előtt érte el a vihar. Egyes helyi közösségekben nagy mennyiségű jég esett.

Kevés a vásárló a szabadkai ócskapiacon

Nem csak a magyarországi vevők maradtak el, akik most nem tudnak átjönni a határon, a járvány miatt a helybeliek is ritkán keresik fel a nemrégiben még kedvenc bevásárlóhelyüket.