Ugrás a tartalomra

Nincs akarat a bővítésre az Európai Unióban

2021.06.30
18:13
Forrás
Szerbiai RTV
Ezt nyilatkozta Aleksandar Vučić tegnap este a Euronews-nak. Sőt, Szerbia uniós csatlakozása sem csak tőlünk függ, hangsúlyozta.

A szerb elnök elmondta, Szerbia mindent megtesz uniós tagsága érdekében: fejlődést ért el a jogállamiság terén, konstruktívan állt a pristinai tárgyalásokhoz, és véleménye szerint ezért semmit sem kaptunk. Pillanatnyilag az EU-ban politikai elutasítás van a bővítéssel kapcsolatban, hangsúlyozta a szerb elnök. A koszovói kérdés rendezésével kapcsolatban elmondta, hogy ahhoz észszerű, gyakorlatias megközelítésre van szükség, valamint arra, hogy készen álljanak a párbeszédre, hogy végül kompromisszumos megoldás születhessen.

Európai Unió
bővítés
Aleksandar Vučić

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.