Ugrás a tartalomra

Nyugodt a helyzet Észak-Koszovóban

2022.12.14
16:39
2022.12.14
18:21
Forrás
Szerbiai RTV
A koszovói szerbek, akik a koszovói rendőrség fegyveres fellépése ellen, illetve a letartóztatott szerbek szabadon bocsátása mellett állnak ki, már ötödik napja vannak a barikádokon.

Ma Belgrádba látogatott Miroslava Lajčak, az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja és Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja, akik Aleksandar Vučić szerb elnökkel beszéltek a jelenlegi helyzetről.

Koszovó hivatalosan is felvételt kért az Európai Unióba. Az EU-tagsághoz szükséges kérelmet aláírta Vjosa Osmani koszovói elnök, Albin Kurti koszovói kormányfő és Glauk Konjufc a koszovói parlament elnöke. Albin Kurti ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió a béke és a jólét helye, ezért természetes, hogy Koszovónak is ehhez a családhoz kell tartoznia.

A szerb elnök ennek kapcsán kérdést intézett a nyugati országok vezetőihez. Aleksandar Vučić arról érdeklődött, hogy melyik megállapodást kívánják tiszteletben tartani a nyugati partnereik.

„Koszovó EU-tagsági kérelmének benyújtása tükrében, a kérdésem az, hogy tiszteletben tartják-e önök a saját maguk által létrehozott dokumentumokat, beleértve a Thesszalonikiből származó történelmi dokumentumot is. Mert a szaloniki dokumentum ötödik pontja szerint teljes mértékben támogatják az 1244-es határozat végrehajtását."

A Miroslav Lajčakkal, az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával folytatott kétoldalú találkozó után hármas találkozóra is sor került a szerb elnök, Aleksandar Vučić, Lajčak és Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja között. A szerb államfő erről Instagram-bejegyzésében számolt be. Azt írta, őszinte és korrekt megbeszélésen vannak túl.

Kedd késő este egyébként Pristina ideiglenes kormánya, élén Albin Kurtival tárgyalt a két különmegbízottal. A találkozó után Pristina közleményt adott ki, amelyben azt írták, megállapodás született a barikádok felszámolásáról. Lajčak szerint a barikádok eltávolításának legjobb módja a politikai megállapodás, nem pedig a buldózerek.

Olyan politikai megoldást keresünk, amely lehetővé tenné a barikádok felszámolását, és a feszültség csökkentését - írta Twitter-bejegyzésében Miroslav Lajčak. Az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja kiemelte, nyílt és őszinte megbeszélést folytatott a szerb elnökkel.

Koszovó
Észak-Koszovó
Szerbia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.