Ugrás a tartalomra

Orbán: Csakis magyar pártok tudják képviselni a magyar közösséget a szomszédos országokban

2019.11.15
11:36
2019.11.15
12:50
Forrás
MTI
A magyar etnikai pártok szükségességéről, a Kárpát-medencei magyarlakta területek gazdasági fejlesztéséről és a magyar közösségek önazonosságának megvédéséről is beszélt Orbán Viktor.

Ma délelőtt a Magyar Állandó Értekezlet XVIII. plenáris ülésén a Várkert Bazárban a magyar kormányfő a bevezető előadásában arról beszélt, hogy az elmúlt évek vitái és kísérletezései után mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy vegyes pártok nem, csakis tisztán magyar etnikai pártok tudják megfelelően képviselni a magyar közösségek érdekeit a szomszédos országokban.

Orbán Viktor ezért az anyaország kormánya nevében további támogatásáról biztosította a MÁÉRT ülésén részt vevő szervezeteket, kiemelve, hogy a politikai együttműködés mellett egyre nagyobb figyelmet fordítanak a magyarlakta területek gazdaságfejlesztési programjaira is, amelyek egyaránt jók és értékesek Magyarországnak, az adott szomszédos országnak, valamint az ott élő többségi nemzetnek és a magyar kisebbségnek is.

A miniszterelnök kiemelte: szomszédainkkal fontos megértetni, hogy Magyarország nemzeti és gazdasági megerősödése nem fenyegetést, hanem éppen ellenkezőleg: lehetőséget jelent számukra is, és ez a fejlődés felértékeli Közép-Európa jelentőségét az EU-ban.

Orbán Viktor
magyar pártok
MÁÉRT
Budapest

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.