Ugrás a tartalomra

Orbán: Szép számmal vannak veszélyek

2022.07.02
13:02
Forrás
MTI
Migránsok százezrei ostromolják Magyarország határait – hangsúlyozta Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatási ünnepségén. A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, szép számmal vannak veszélyek, melyekkel szembe kell nézni.

A migránsválság mellett a Nyugat-Európa nagyvárosait megrázó terrortámadásokat, a két évig tartó vírusfenyegetést és az Ukrajnában zajló háborút említette. Orbán Viktor azt mondta: „Erősnek, felkészültnek és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani, a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni". Hozzátette: „Nekünk magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől.”

Orbán Viktor kiemelte: az állam legfontosabb feladata a közrend védelme. Az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon. Hozzátette: a rendszerváltás, vagyis 30 év óta 2021-ben követték el Magyarországon a legkevesebb bűncselekményt, így mára Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb fővárosává vált. Érdemes ezt megbecsülni - mondta, rámutatva: a következő évtizedekben egy ország rendezettsége és biztonsága lesz a legnagyobb előny a nemzetközi versenyben. "A biztonság árfolyama folyamatosan emelkedik, a rend és a biztonság Magyarország legkeményebb valutája" – értékelt. Hozzátette: a szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre.

A végzős hallgatókhoz szólva a miniszterelnök azt mondta: a hivatás, amire az új tisztek felesküdtek, az egyik legnemesebb és legnehezebb hivatás, amihez "jó egészséget és erőt" kívánt, majd arra kérte a tiszteket, maradjanak hűek az esküjükhöz, és szolgálják erényesen Magyarországot. A végzett hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a kormányfő, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamint a tábornoki kar jelenlétében tették le a tiszti esküt a Kapisztrán téren.

Orbán Viktor
tisztek
migránsok
biztonság

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.