Ugrás a tartalomra

Összekötő iroda nyílt a két Korea között

2018.09.14
09:46
Forrás
index.hu
Észak- és Dél-Korea új összekötő irodát nyitott pénteken az észak-koreai Keszong határvárosban. Az irodában a felek 20-20 munkatársa dolgozik majd állandó jelleggel.

Szakértők szerint a hivatal működése az első lépés ahhoz, hogy a két Korea diplomáciai képviseletet létesítsen a másik fővárosában. A két Korea vezetői április 27-én tartották meg első csúcstalálkozójukat, tíz év után ez volt az első legmagasabb szintű tárgyalás a két ország között. A Koreai-félsziget békéjéről, felvirágoztatásáról és újraegyesítéséről szóló nyilatkozatban vállalták, hogy még az idén hivatalosan is lezárják az 1950-53-as koreai háborút, amely csupán fegyverszünettel, és nem békeszerződéssel ért véget. Közös célként fogalmazták meg a Koreai-félsziget atommentesítését.

Észak-Korea
Dél-Korea

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű