Ugrás a tartalomra

A parlamenti képviselőcsoportok vezetőivel tárgyalt Maja Gojković

2019.04.16
11:59
2024.03.19
08:45
Forrás
Szerbiai RTV
A köztársasági parlamenti képviselőcsoportok vezetőivel tárgyalt ma Maja Gojković, parlamenti elnök. A másfél órás egyeztetésen nem vett részt a Szövetség Szerbiáért elnevezésű tömörülés.

Előzetes tájékoztatásuk szerint nem vesznek részt olyan egyeztetésen, amely nem nyilvános a sajtó számára. A kormánypárti frakciók mellett ugyanakkor részt vett az egyeztetésen a Liberális Demokrata Párt és a Szerb Radikális Párt vezetője is.

Gojković azért hívta össze a frakciók képviselőit, hogy a köztársasági parlament további munkájáról egyeztessenek.

parlament

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.