Ugrás a tartalomra

Pásztor Bálint: Meg tudtuk őrizni a nemzeti tanácsok összes hatáskörét

2018.06.15
11:57
2018.06.15
17:25
Forrás
Pannon RTV
Elfogadta a szerbiai kormány a VMSZ négy, kisebbségi jogérvényesítés szempontjából fontos törvényjavaslatra tett kilenc módosítási indítványát - nyilatkozta a Pannon RTV-nek Pásztor Bálint.

A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője hozzátette az elfogadott módosítások a nemzeti tanácsokról, az anyakönyvekről, az állami ügynökségekről szóló törvényt, valamint a kisebbségi kerettörvényt érintik. „A legjelentősebb ezek közül az, amely arról rendelkezik, hogy a nemzeti tanácsok továbbra is egy-egy tagot delegálhatnak majd a kiemelt jelentőségű művelődési intézmények igazgató bizottságaiba. Ez azért jelentős, mert ezzel meg tudtuk őrizni a nemzeti tanácsok összes hatáskörét. Emellett az anyakönyvekről szóló törvény vonatkozásában elfogadták, hogy amennyiben az anyakönyvvezető nem hajlandó a nemzeti hovatartozása szerint vonatkozó adatot bejegyezni, akkor ötvenezer dináros bírsággal sújtható. Az államügynökségről szóló törvény pedig a részarányos foglalkoztatás szempontjából fontos módosítási indítványt tartalmaz.”

VMSZ

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.