Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Pásztor István: Az elkötelezettség jelentette azt a medret, amely munkánkat végigkísérte

2020.06.18
19:05
2020.06.18
19:19
Forrás
Pannon RTV
Az elkötelezettség jelentette azt a medret, amely munkánkat végigkísérte - jelentette ki Pásztor István a kampánykörútjának zárásaként megrendezett közösségi találkozón.
Pannon RTV

A VMSZ elnöke megemlékezett arról, hogy 26 éve alakították meg a pártot. Elmondta, hogy csak úgy tudták megvalósítani az eddig elvégzetteket, hogy egymásra támaszkodtak. Beszédében felhívta a figyelmet az anyaországgal ápolt jó kapcsolatra, és megköszönte a sok segítséget. Pásztor felszólalása során összefoglalta az elmúlt két hetet, visszaemlékezett a magyarországi vendégekre. A felszólalók között volt még Hídvégi Balázs, Fideszes EP-képviselő, valamint Zsigmond Barna, a Magyar Országgyűlés tagja. Mindketten rámutattak arra, hogy sosem volt ilyen jó a szerb-magyar kapcsolat mint most, ebben pedig nagy szerepe volt Pásztor Istvánnak és a VMSZ-nek.

Pannon RTV
Választások 2020
Pásztor István
kampány
kampánykörút
közösségi találkozó
VMSZ
Hídvégi Balázs
Fidesz
EP-képviselő
Zsigmond Barna
Országgyűlés

Most

18:06, Frissítve: 18:21

Jelentős romlás esetén távoktatás

Csak akkor vált át a teljes szerbiai iskolarendszer az online oktatásra, ha a járványügyi adatok a helyzet jelentős romlását mutatják – közölte a szerb Oktatási Minisztérium.
18:01, Frissítve: 18:44

1956-ban nagy leckét kapott a magyarság

Csakis önmagára számíthatott, és azok a fiatalok, akik részt vettek ebben, 1956 legbátrabbjai voltak- hangzott el azon a megemlékezésen, melyet szombat délután tartottak Horgoson az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének napján.

Népszerű

Aleksandar Vučić: Aki mer, az nyer

Aki mer, az nyer - mondta magyarul Aleksandar Vučić szerb államfő Horgoson. Ezzel a mondattal Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szerbia felé irányuló politikáját jellemezte.