Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Az emberek biztonsága az elsődleges

2020.11.16
19:20
2020.11.17
07:29
Forrás
Pannon RTV
A Közügyekben a migránsválságról és az államtitkári posztokról is beszélt a VMSZ elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt pénteken írta alá a koalíciós megállapodást. A magyar pártnak hét államtitkári hely jutott, ebből három pozícióra olyan személyeket javasol Pásztor István, akik eddig is ezt a posztot töltötték be. Eszerint Juhász Attila a mezőgazdasági, Vicsek Annamária az oktatási, valamint Vickó Ferenc az egészségügyi minisztériumban kapna újbóli megbízatást. A másik négy minisztérium újnak számít - magyarázta a VMSZ elnöke Közügyek című műsorunkban. Építésügyi államtitkárnak Lálity Urbán Emesét, igazságügyinek Nyilas Mihályt, míg környezetvédelmi államtitkárnak Jaksa Róbertet, pénzügyinek pedig Kerekes Józsefet javasolják a posztra. Pásztor István emellett a térségben uralkodó migránshelyzetre is kitért.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Az az igazság, hogy az, aki reálisan látja a világot, annak világos, hogy nem tudjuk magunkat elzárni azok elől a folyamatok elől, amelyek sújtják ezt a térséget. Nem tudjuk azt elérni, hogy a szerbiai mindennapoknak a része ne legyen a migránsválság. De azt el tudjuk érni, hogy az embereknek a biztonsága legyen az elsődleges. Azt kértem a köztársasági elnöktől, hogy tegyen meg a rendőrség mindent annak érdekében, hogy a közbiztonság szintje emelkedjen. Azt kértem tőle, hogy ha minden nap nem is, de nagyon gyakran legyenek jelen a rendőrségnek, a csendőrségnek az alakulatai, emberei, és szállítsák el, tehermentesítsék a térséget attól a nyomástól, aminek az emberek ki vannak téve.”

Közügyek
Pásztor István
migránsválság

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.