Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Elfeledett mozgások válnak újra reálissá

2021.10.19
14:08
2021.10.19
16:28
Forrás
Pannon RTV
Olyan mozgások válnak újra reálissá, a mindennapunk részévé, amelyeket már elfelejtettünk - mondta Közügyek című műsorunk felvételén Pásztor István a tegnap megindított Szabadka és Szeged közötti vasút felújítási munkálataival kapcsolatban.

Ez a projekt azért is jelentős, mert így ez a térség a centrumhoz közeledik - tette hozzá a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A vasútfejlesztés mellett más projektekről is beszélt Pásztor István.

„Most a napokban sikerült tartományi forrásokból pénzeket biztosítani a palicsi víztorony, illetve a bagolyvár tervdokumentációjára, felújítási tervdokumentációjának az előkészítésére, elkészítésére. Ez azt tudja eredményezni, hogy mondjuk a jövő év folyamán, amikor jubileumot is fogunk ünnepelni, ugyanis 110 éves lesz, nem csak a városháza, hanem az egész palicsi szecessziós miliő, akkor talán a víztornyot is, mint a palicsi látképnek az egyik szimbolikáját, egyik fontos épületét fel tudjuk újítani, vagy pedig, ami dédelgetett régi álmunk, hogy a bagolyvárba, a valamikori palicsi olimpiának az emlékeit megőrizve, azt a közvélemény számára hozzáférhetővé téve egy felújítást be tudjunk fejezni.”

Pásztor István
vasút
Szabadka-Szeged vasútvonal
VMSZ

Most

Népszerű