Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Elsősorban a vajdasági magyaroknak köszönhető, hogy Magyarország nem zárja le határait Szerbia előtt

2020.07.07
12:00
2020.07.07
19:04
Forrás
Pannon RTV
Elégedett a 2020-as parlamenti választás eredményeivel a Vajdasági Magyar Szövetség, a párt szereplése felülmúlta a várakozásaikat.

Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió vendégeként elmondta, a július elsején egyes helyeken megismételt választások nem befolyásolták lényegesen a június 21-ei eredményeket. A parlamentbe bejutott 7 választási lista egyike a VMSZ-é, amely a 9 megszerzett mandátumával önálló frakciót alakíthat. A párt elnöke a koronavírus-helyzet kapcsán elmondta, elsősorban a vajdasági magyaroknak köszönhető, hogy Magyarország nem zárja be a határait Szerbia előtt, más uniós országokkal ellentétben.

A Vajdasági Magyar Szövetség célja a köztársasági parlamenti választáson az volt, hogy a párt önálló frakciót alakíthasson – mondta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában. Ehhez legalább 5 képviselői mandátummal kell rendelkezni, a VMSZ pedig 9 képviselői helyet kapott. Az eredmény messze meghaladta a várakozásokat – hangsúlyozta a párt elnöke.

„Valóban az volt a célunk, hogy önálló frakciót hozzunk létre. Most olyan választási eredmény alakult ki, olyan választási eredményt valósítottunk meg, amire az utolsó 28 évben nem volt példa. Utoljára ennyi mandátuma a vajdasági magyar politikának, vagy a vajdasági magyar közösségnek 1992-ben volt az akkor szervezett választásokon. Akkor egy párt volt, 150 ezerrel többen voltunk, más politikai állapotok uralkodtak. Úgyhogy ilyen szempontból ez a választási eredmény mindenféleképpen kiválónak minősíthető.”

Pásztor István elmondta, a napokban tárgyal majd Aleksandrar Vučić szerb elnökkel a koalícióról és a kormányalakításról.

A koronavírus meghatározza a szerbiai lakosok mindennapjait is, ráadásul hiába van itt a nyár, utazni sem lehet minden országba. Az Európai Unió is összeállított egy listát, amelyen 14 olyan nem uniós ország szerepel, amelyekből beutazhatnak az EU területére. Ezen a listán Szerbia is szerepel. Magyarország azonban nem állt be a sorba, csak a szerbiaiakat engedi be az állam területére.

„Ez egyrészről miattunk van, a vajdasági magyarok miatt, másrészről pedig miattunk, mert a két ország közötti kapcsolatok ilyenek. Ezt kell nekünk talpon tartani, ezt kell nekünk megőrizni, és többek között ezért is fontos az, hogy a vírust itthon megakadályozzuk, vagy legalábbis a terjedését visszafogjuk, mert ez az egyedüli garanciája annak, hogy ez a fajta mozgásterünk meg fog maradni.”

A nyári meleg egyértelműen nem árt a koronavírus terjedésének – állapította meg a VMSZ elnöke, miután a szerbiai helyzet július elején egyre csak romlott. Hozzátette, Vajdaságban is nőtt a fertőzöttek száma, de nem olyan mértékben, mint Szerbia más részein, ahol újra rendkívüli állapotot voltak kénytelenek kihirdetni. Mindenki viselkedjen felelősségteljesen, viseljen maszkot zárt térben, tartsa a távolságot másoktól, továbbá kövesse az intézkedéseket és az ajánlásokat – tanácsolta Pásztor István.

Választások 2020
Pásztor István
VMSZ
Vajdaság Magyar Szövetség
koronavírus
határ
frakció

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.