Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Lesz elegendő koronavírus elleni védőoltás Szerbiában

2020.12.30
11:22
2020.12.30
17:33
Forrás
Pannon RTV
Lesz elegendő koronavírus elleni védőoltás Szerbiában - erről is beszélt a Szubjektív című műsorunk felvételén Pásztor István. A VMSZ elnökével készült teljes beszélgetést ma 17 órától, valamint 19:30-tól láthatják a Pannon TV-ben.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte: fontos, hogy a következő évben minél több embert meggyőzzünk arról, hogy vegye is fel azt, mert csak így tudjuk leküzdeni azokat a nehézségeket, amelyek jelentősen megviseltek minket az elmúlt esztendőben. Pásztor emellett beszélt arról is, hogy az elmúlt évben a VMSZ miként segített az embereknek a járványhelyzetben.

A magyar párt vezetője szerint az idei választásokon egy nem várt, mindenki számára meglepő eredményt sikerült elérniük a júniusi választásokon. Mint fogalmazott, ez új és eddig nem tapasztalt feladatok elé állítja a VMSZ-t.

A Szubjektívban beszélt még arról is, hogy a magyar kormány a napokban a vajdasági fejlesztések folytatásáról is döntött.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „A szabadkai Szent Teréz-székesegyháznak a felújítása, a Sárga Háznak a felújítása, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületének a felújításának a befejezése, vagy a topolyai különböző létesítmények fejlesztésének elkezdése és befejezése, vagy a palicsi fejlesztés. Rengeteg ilyen fejlesztés van, ami jelenleg folyamatban van. Ezeknek a fejlesztéseknek a befejezésére megteremtődtek az anyagi lehetőségek. Az újrakezdés sokféle módon elképzelhető, de a közösségi kondíciót figyelembe véve, a lehetőségeket figyelembe véve mi valóban egy új évvel, egy új száz évet tudunk kezdeni, méltó módon.”

Pásztor István
elegendő
védőoltás
VMSZ
Szerbia
Szent Teréz Székesegyház
Szabadka
koronavírus
MTTK
Topolya
bruházás

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.