Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Plusz forrásokat biztosít a magyar kormány

2019.01.24
11:05
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
Öt jelentős beruházás befejezéshez biztosít a magyar kormány plusz forrásokat - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A Szent Teréz-székesegyház 2015-ben megkezdett felújításának befejezésére 250 millió forintot fordítanak. Hasonlóan jelentős projekt a nagybecskereki zárda épülete. Ennek befejezéséhez a magyar kormány további 370 millió forintot hagyott jóvá és emellett még 120 millió forintot biztosítanak az épület belterének berendezésére. A munkálatok várhatóan még ebben az évben befejeződnek - mondta Pásztor István. A harmadik jelentős program a Pannónia Alapítvány támogatása, aminek az összértéke mintegy 260 millió forint. Ez a megkezdett beruházás teljes körű lezárását jelenti - mondta a VMSZ elnöke. A Magyar Szó Lapkiadó vállalat másfél éve megkezdett beruházásának befejezéséhez pedig plusz 100 millió forintot ítélt meg a magyar kormány. Ezenkívül az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának teljes körű rekonstrukciójához további 300 millió forintot biztosítanak - hangzott el a sajtótájékoztatón. 

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Ezek a beruházások számunkra nagyon fontosak, mert arra teremtik meg a lehetőséget, hogy amit elkezdtünk, azt be tudjuk fejezni. Csak így tudunk előrehaladni, ha lépésről lépésre nagy volumenű fejlesztéseket is megcélozva elkezdjük ezeknek a megvalósítását.”

A szabadkai iskolabusz program kapcsán Pásztor elmondta, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és a Magyar Nemzeti Tanács vezetése megteszik a szükséges intézkedéseket a program folyatásához: „Hétfőtől az iskolabusz program Szabadkán ugyanúgy fog működni, mint az előző félévben. Azt gondolom, hogy ez elsősorban nem pénzkérdés, nem elsősorban hatáskörbeli kérdés, hanem annak a bizonyítéka, hogy valóban az a szándékunk, hogy minden itt élő magyar emberért a csatát megvívjuk.”

Pásztor István újságírói kérdésre válaszolva a kétnyelvű anyakönyvi kivonat kapcsán elmondta, a törvényben nem történt olyan változás ami korlátozó jellegű lenne az anyakönyv tartalmával és a nyelvhasználattal kapcsolatban: „Pozitív értelemben történt a törvény módosítása, ugyanis mint ahogy az köztudott, lehetőség nyílik arra, sőt anyakönyvvezetői kötelesség is, hogy az anyakönyvbe beírják a nemzeti hovatartozást, ami új momentum.”

A kétnyelvű anyakönyvi kivonat kérdését elsősorban technikai kérdésként kezelik - szögezte le Pásztor. Jelenleg folyamatban van egy beszélgetés a közigazgatási és államigazgatási minisztériummal, amelynek a hatáskörébe tartozik e törvény végrehajtása. A végkifejletről pedig tájékoztatni fogják a közvéleményt - tette hozzá a VMSZ elnöke.

Pásztor István
magyar kormány
beruházás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.