Ugrás a tartalomra

Pásztor István szerint egyszerre volt rendkívüli és átlagos a 2020-as év

2020.12.19
16:38
2020.12.19
19:12
Forrás
MTI
Egyszerre volt rendkívüli és átlagos a 2020-as év - összegezte Pásztor István az idei esztendőt az MTI-nek adott interjújában.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy a járvány idején a pártnak számos kihívással kellett szembenéznie. Önkéntesek segítségével igyekeztek segíteni a rászorulóknak, illetve a kijárási tilalom idején minden felmerülő kérdésre próbáltak megoldást találni. Pásztor István szerint egy komoly összefogás és a közösségi erő mutatkozhatott meg ebben az időszakban. A VMSZ a június 21-i általános választásokon minden szinten megduplázta a képviselői számát. A belgrádi köztársasági parlamentben a korábbi négy helyett kilenc, a vajdasági tartományi képviselőházban a hat helyett tizenegy képviselőjük lett. 2022-ben Szerbiában több fontos választás lesz, amire 2021-ben már készülnek - mondta Pásztor István a jövő évi tervekre vonatkozó kérdésre. 2022 tavaszán államfőválasztás lesz, amivel egy időben - a bejelentések szerint - előrehozott parlamenti választást is tartanak. Emellett nemzeti tanácsi választás is várható és a magyarországi parlamenti választások is érintik a Szerbiában élő magyar állampolgárokat. Nem mi döntjük el ennek a csatának a végkifejletét, de azt gondolom, hogy a csatában ott kell, hogy legyünk és a magunk részét oda kell tennünk - szögezte le a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. 

Pásztor István
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.