Ugrás a tartalomra

Pásztor: Magyarországon működik a demokrácia

2019.10.15
14:24
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Pásztor István a magyarországi önkormányzati választásokról nyilatkozott a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában. A VMSZ elnöke a szerb-magyar határon tapasztalt helyzetről is beszélt.

Magyarországon demokrácia van, ezt a vasárnapi önkormányzati választások is bizonyítják - mondta a Szabadkai Magyar Rádióban Pásztor István, a VMSZ elnöke. Továbbra is a Fidesz-KDNP maradt a legerősebb politikai erő Magyarországon, az ellenzék pedig az eddigi gyakorlattal ellentétben összefogott, egy blokkot képezett, ezért összeadódtak azok a szavazatok, amelyeket különben is leadtak volna a különböző opciókra. Pásztor István, a VMSZ elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában elmondta, több önkormányzati pozícióba olyan emberek kerültek, akik nem készültek fel a feladataikra. Ez megmutatkozik majd az elkövetkező öt évben is - értékelte Pásztor István. Hozzátette: szkeptikus nagyon sok olyan jelölt tekintetében, akiket az ellenzék ünnepelt, vagy akik önmagukat ünnepeltették. „Az is egyértelmű, hogy nem olyan rosszak ezek a jogszabályok, amelyeket az utóbbi években folyamatosan ostoroztak, arról beszélve, hogy lejt a pálya a Fidesz számára. Nem hallottam az utóbbi egy-két napban olyan megjegyzést, amely az elmúlt éveket jellemezte a sajtószabadsággal kapcsolatban. Amikor valaki győz a választáson, vagy olyan eredményt ér el, ami kielégítő a saját maga számára, akkor a demokrácia, a választási szabályok és a sajtószabadság szempontjából egy kicsikét máshogy fogalmazza meg a mondatokat.”

Az utóbbi öt évben a Kübekháza-Rábé határátkelő volt a negyedik átlépő, amit átadtak. Ez impozáns teljesítmény - fogalmazott a VMSZ elnöke. Pásztor István elmondta, ez az átkelő elősegíti az átjárhatóság hatékonyságát. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a szerb-magyar átkelők magyar oldalán tapasztalható folyamatos hosszas várakozást nem szabad szó nélkül hagyni. „A magyar oldalon lévő határellenőrző szervek bojkottálják a munkát. Nem tudok rá más magyarázatot adni. Ezt nagyon sikeresen teszik. Azt látom, hogy mindegy, hogy az ember a napnak milyen szakában megy, mindegy, hogy milyen irányba halad, mindegy, hogy az év milyen szakában utazik, folyamatos a hosszú várakozás. Mindig csak a magyar oldalon. Legyen szó bemenetelről vagy kijövetelről. Tapasztalom, mert én is ott járok át és figyelek. Túl lassan, túl körülményesen, a kedvnek a jelét nem adva, a hatékonyságra való törekvés nélkül végzik a munkájukat” - értékelte a jelenlegi határhelyzetet Pásztor.

A VMSZ elnöke a szabadkai útfelújításokról is szólt. Azt mondta, megérti a Makszim Gorkij úton folyó munkálatok körüli türelmetlenséget az emberek részéről, ugyanakkor kiemelte, hogy a kellemetlenségek a munkálatok nélkülözhetetlen velejárói. Úgy tudja, hogy határidőre, vagyis karácsonyra befejezik az említett szakaszt.

Pásztor István
VMSZ
szerb-magyar határ
határátkelő
Szabadka
felújítás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.