Ugrás a tartalomra

Petar Petković: Győzött a szerb egység

2023.04.24
11:09
2023.04.24
15:27
Forrás
Pannon RTV
Múlt év novemberén lemondtak az észak-koszovói községek vezetői. Emiatt tartottak vasárnap rendkívüli önkormányzati választásokat a szerb többségű északi területeken. Az eddigi adatok szerint feltűnően kevés polgár élt demokratikus jogával.

Iszonyúan kevés szerb nemzetiségű szavazó vett részt a vasárnapi észak-koszovói rendkívüli önkormányzati választásokon - nyilatkozta Petar Petković, a szerb kormány Koszovó-ügyi Irodájának igazgatója.

Szerbia kormánya, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök arra kérte a Szerb Lista vezetőségét, hogy szavazói ne vegyenek részt a választásokon. 45 095-en szerepeltek a választói névjegyzékben.

Petar Petković, igazgató, Koszovó-ügyi iroda: „A választások eredménye a következő, összesen 1566 albán és 13 szerb nemzetiségű személy szavazott, azaz a szavazók 3,47%-a. Ha ezt összehasonlítjuk a 2021-es választásokkal, és ha községek szerint megyünk, akkor azt látjuk, hogy 2021-ben 10.833 választópolgár szavazott a Szerb Listára, valamint 1056 albán szavazat volt.”

A szerb kormány illetékese aláhúzta, hogy egy lépést sem tesznek meg, amíg nem alakul meg a Szerb Községek Közössége.

Petar Petković
Koszovó
választások
önkormányzati

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.