Ugrás a tartalomra

Pintér Attila: Történelmi csúcson vannak a magyar-szerb politikai kapcsolatok

2019.11.25
20:39
Forrás
Pannon RTV
A magyar-szerb kapcsolatokról, a két ország partneri viszonyáról tartott előadást Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi szervezetének irodájában.

A diplomata felelevenítette az utóbbi évek Szerbiát és Magyarországot érintő eseményeit, kiemelve, hogy a gazdasági mutatók évről évre jobbak, és a tavalyi esztendőben a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom meghaladta a 2,5 milliárd eurót. Pintér Attila szólt arról is, hogy a politikai kapcsolatok történelmi csúcson vannak, a két ország kormánya pedig a jövő évben Budapesten hatodik alkalommal tart együttes ülést. A nagykövet felhívta a figyelmet azokra a beruházásokra is, amelyeket Magyarország a közeljövőben tervez Szerbiában. Pintér Attila második megbízatási idejét tölti belgrádi nagykövetként.

Pintér Attila
Belgrád
Vajdasági Magyar Szövetség
nagykövet

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.