Ugrás a tartalomra

Putyin fogadta az ENSZ és az ET főtitkárát

2018.06.20
22:40
2018.06.20
23:16
Forrás
MTI
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán a Kremlben fogadta António Guterrest, az ENSZ, illetve Thorbjörn Jaglandot, az ET főtitkárát.

Putyin  az ENSZ-nek a nemzetközi válságok megoldásában vállalt különleges szerepét, illetve Oroszország és az Európa Tanács teljes körű együttműködése helyreállításának fontosságát hangoztatta 

Putyin közölte Guterressel, hogy Moszkva továbbra is kész az ENSZ-szel való konstruktív együttműködésre, hangsúlyozva, hogy az ENSZ Alapokmánya jelenti a mai nemzetközi jog alapját. Az ENSZ főtitkára a maga részéről pótolhatatlan tényezőnek nevezte Oroszországot, mint a világszervezet egyik alapítóját és a Biztonsági Tanács állandó tagját az új, többpólusú világrend kialakításában. 

Guterres szerint az ENSZ a hidegháború és az egypólusú világrend korszaka után igyekszik megtalálni a multipoláris világ új szerkezetét, az annak megfelelő sokoldalú kormányzási struktúrákkal együtt. Mint mondta, Moszkvának ebben aktív szerepet kell játszania.

Putyin egyetértéséről biztosította Jaglandot, a jogállamiságot, valamint szabadság- és emberi jogokat szavatoló legfontosabb európai struktúra főtitkárát, ez utóbbinak azzal a korábbi kijelentésével kapcsolatban, hogy Oroszországnak teljes értékű együttműködést kell folytatnia az Európa Tanáccsal. Az európai szervezet vezető tisztségviselője emlékeztetett arra, hogy Moszkva 20 évvel ezelőtt csatlakozott az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez. Jagland egyebek között arról is szólt, hogy noha több ország is elégedetlen az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) egyes döntéseivel, a tagállamok úgy tartják, hogy a bíróság és az egyezmény egészében nagyon fontos és az érdekeiket szolgálja.

Vlagyimir Putyin
ENSZ
ET
António Guterres
Thorbjörn Jagland

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.