Ugrás a tartalomra

Putyin: Nem elleneztem az USA részvételét a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésében

2017.12.14
17:21
2024.03.19
08:32
Forrás
MTI
Az orosz elnök szerint fennáll a veszélye annak, hogy ukrán nacionalisták népirtást hajtanának végre az ország délkeleti részén.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján kijelentette: sohasem ellenezte az Egyesült Államok részvételét a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésében. Az elnök a kijevi vezetést ismételten a minszki megállapodások szabotálásával, valamint a fogolycsere akadályozásával vádolta meg. Hangsúlyozta, hogy az ukrán kormánynak a rendezés érdekében tárgyalnia kell a szakadárokkal.

Putyin szerint fennáll a veszélye annak, hogy ukrán nacionalisták népirtást hajtanának végre az ország délkeleti részén. A problémák gyökerét a 2014-ben Kijevben végrehajtott "államcsínyben" nevezte meg. Újfent tagadta, hogy orosz csapatok lennének Kelet-Ukrajnában, és megismételte tézisét, miszerint az orosz és az ukrán történelmi értelemben ugyanaz a nép, amelyet azonban sikerült megosztani és egymás ellen fordítani.

Vlagyimir Putyin
orosz elnök
Egyesült Államok
Ukrajna
konfliktus

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.