Ugrás a tartalomra

Reakciók Ana Brnabić jelölésére (videó)

2017.06.16
14:00
Szerbia politikai vezetői már az esti órákban reagáltak arra, hogy Aleksandar Vučić államfő Ana Brnabićot bízta meg kormányalakítással
Szerbia politikai vezetői már az esti órákban reagáltak arra, hogy Aleksandar Vučić államfő Ana Brnabićot bízta meg kormányalakítással.   Zorana Mihajlović kormányalelnök szerint Brnabić kinevezésénél Szerbia érdekeit tartották szem előtt, és reméli, hogy a kormányfőjelölt végrehajtja a megkezdett reformokat. Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke, aki a legesélyesebbnek számított a kormányalakítási kinevezés megszerzésére, hangsúlyozta, nem csalódott, mert nem is versengett. Azért hozzátette, hogy reméli, az új kormányban több miniszteri széket birtokolnak majd.



Ana Brnabić jelölésére reagálva Čedomir Jovanović elmondta, hogy az általa vezetett Liberális Demokrata Párt kapcsolata az új miniszterelnökkel nem a személyiségétől, hanem a politikai álláspontjától függ majd. Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia első embere azonban kijelentette, hogy Brnabić nem az ő miniszterelnöke, és ő, valamint pártja öt másik tagja nem támogatja majd szavazatával a politikus kinevezését. A Blic napilap értesülései szerint állítólag a Szerb Haladó Párton belül sincs egységes álláspont. A párt egyik meg nem nevezett tagja azt nyilatkozta, hogy nagy meglepetés érte őket Brnabić kinevezésével, és nehezen tudja elképzelni, hogy mindannyian támogatnák. A 250 fős képviselőházban a haladók koalíciós partnereikkel együtt nagyjából 160 helyet birtokolnak, nélkülük 102-t. A forrás szerint a haladók legalább egyharmada nem egyezik Brnabić kinevezésével. Vagyis, ha közülük több mint harmincan, valamint az Egységes Szerbia részéről további hat személy nemmel szavaz, akkor valóban kérdésessé válhat Brnabić kormányfővé választása. (Szerbiai RTV, fotó: Tanjug/AP)
Szerbia
Ivica Dačić
Zorana Mihajlović
Čedomir Jovanović
Ana Brnabić
miniszterelnök jelölt

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.