Ugrás a tartalomra

Részt vesz az EU és a Nyugat-Balkán országainak csúcstalálkozóján Vučić

2022.06.22
12:52
2022.06.22
14:15
Forrás
Pannon RTV
A szerb köztársasági elnök ezt közleményben tudatta szerdán. Ugyanilyen döntést hozott Edi Rama albán és Dimitar Kovacsevszki észak-macedón miniszterelnök is.

Aleksandar Vučić a közleményben azt írta, tárgyalt az albán és az észak-macedón kormányfővel, és felmérték az EU-Nyugat-Balkán-csúcson történő részvétel körülményeit, és a politikusok országaik kormányaival is tanácskoztak, majd azt a döntést hozták, hogy részt vesznek a brüsszeli találkozón. Arról is egyeztettek, milyen álláspontot fognak képviselni az ottani tárgyalások során. A szerb államfő közleménye szerint a csúcson történő részvétel még egy lépést jelent az országok fejlődésért folytatott harca során, de egyértelmű jelzés is, hogy minden akadály ellenére ezek az országok konstruktívan állnak hozzá az európai integrációhoz.

Tisztában vagyunk azzal, hogy azok a témák, amelyeket a csúcs során megtárgyalunk, nem lesznek könnyűek, de a részvételünk még egyszer megmutatja és megerősíti Szerbia, Albánia és Észak-Macedónia elkötelezettségét az európai út mellett” – fogalmazott Aleksandar Vučić a köztársasági elnöki hivatal által kiadott közleményben.

Emellett a három vezető abban is megállapodott, hogy a brüsszeli tárgyalások során továbbra is a párbeszéd fontosságát hirdetik majd az egyes nyitott kérdések megtárgyalásának legfőbb eszközeként amellett, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a kétoldalú bizalom erősítésére és az uniós vezetőkkel folytatott intenzívebb kommunikációra az állampolgárok életének javítása érdekében.

Korábban Sztevo Pendarovszki észak-macedón államfő a szkopjei televízióban arról beszélt, azt tanácsolta a miniszterelnöknek, ne utazzon Brüsszelbe, hiszen úgysem kezdődnek meg a csatlakozási tárgyalások Bulgária ellenkezése miatt, az viszont elfogadhatatlan, hogy két ország közös történelemről folytatott vitája az uniós csatlakozási fejezetek részévé váljon. Edi Rama pedig a Twitteren írta azt, hogy Bulgária fogva tartja az egész Európai Uniót, ez pedig „nem szép látvány”.

Szerdán az albán miniszterelnök szintén a Twitteren arról írt, hogy ugyan nem sokat lehet majd róluk hallani, ők mégis arra törekednek majd, hogy meghallják ötleteiket az új európai politikai közösségről, amelyet támogatnak, illetve a Nyitott Balkánról, amely az európai szellemiség jegyében született meg, és Bulgária ellenkezéséről, ami ellehetetleníti a további előrelépést.

Európai Unió
Nyugat-Balkán
csúcstalálkozó
Aleksandar Vučić
Edi Rama
Dimitar Kovacsevszki

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.