Ugrás a tartalomra
Tanjug/Dragan Kujundzic

Ružić: A nemzeti kisebbségek helyzetének a javításán dolgozunk

2018-04-16
21:35
Forrás
VajdaságMA
A szerb kormány javasolta a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosítását.

Ezzel lehetővé tenné helyzetük javítását, átlátható finanszírozásukat és a túlzott politizálás csökkentését, jelentette ki Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter.

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénytervezetet bemutató kerekasztal-beszélgetésen a miniszter elmondta, a legutóbbi népszámlálás alapján Szerbia lakosságának több mint 13 százalékát a nemzeti kisebbségek tagjai alkotják, s a kormány a jogaik és szabadságuk javításán dolgozik.

„A külön választói névjegyzék vezetésének fejlesztésén is dolgozunk, mert az év második felében lesznek a rendes nemzeti tanácsi választások” – szögezte le a miniszter, s felszólította a nemzeti kisebbségek tagjait, hogy iratkozzanak fel a névjegyzékbe.

A Nemzeti Tanácsok Koordinációjának elnöklőjeként Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, bízik benne, hogy ez a törvény lehetővé teszi, hogy a Szerbiában élő kisebbségi közösség „élete minél jobb legyen, különösen a kultúra, az oktatás és a tájékoztatás területén”.

„A koordináció találkozóján sikerült hét pontban egységes állásfoglalást megfogalmaznunk. Minden arról árulkodik, hogy közel járunk egy olyan törvényhez, amely lehetővé teszi, hogy Szerbia mindenkinek a hazája legyen, ahol mindenkinek vannak jogai, amit egyébként kisebbségi létben elég nehéz megvalósítani” – mondta Hajnal Jenő.

Milan Antonijević, az Emberi Jogi Jogászok Bizottságának (YUCOM) elnöke hangsúlyozta, hogy a szervezet, amely figyelemmel kíséri a nemzeti kisebbségek helyzetét, pozitívan értékeli a törvénytervezetet.

„Számos kötelezettséget ró Szerbiára, de egy ilyen törvény egy lépéssel közelebb viheti az országot az Európai Unióhoz” – hangsúlyozta Antonijević, s leszögezte, a legfontosabb, hogy a gyakorlatban is alkalmazzák majd a törvényt.

Andrea Orizio, az EBESZ szerbia küldöttségének vezetője pozitívan nyilatkozott a törvénytervezetről, ahogy Tim Cartwright, az Európa Tanács szerbiai küldöttségvezetője is, aki leszögezte, a kisebbségek jogainak növelése nem jelenti a többségi nemzet jogainak csorbulását.

Branko Ružić
kisebbségek

Most

11:08

Babosék már a döntőben

Babos Tímea és partnere, Kristina Mladenović győzött a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének elődöntőjében.

Népszerű

Családi ház égett le Kishegyesen

Leégett a Csőke házaspár családi háza a Deák Ferenc utcában Kishegyesen. Kedden este 17 óra környékén ütött ki a tűz a kazánházában, majd átterjedt a tetőszerkezetre.

Baleset a zentai Thurzó Lajos Általános Iskolában

Súlyos iskolai balesethez riasztották tegnap kora délután a zentai mentőszolgálatot. Egy kisfiú zuhant le a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola lépcsőjéről, aki súlyos sérüléseket szenvedett.