Ugrás a tartalomra

A schengeni határellenőrzések megszüntetését sürgeti Bulgária

2018.02.20
08:01
2024.03.19
08:38
Forrás
hirado.hu
Az övezeten belüli határvizsgálatok ténye ellentmond a személyek, a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgása uniós alapszabadságának – mondta Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter.

A soros EU-elnök, Bulgária külügyi tárcavezetője, a Die Welt című német lap keddi számában megjelent interjújában elmondta: Németország, Ausztria, Dánia, Svédország, illetve Norvégia, amely ugyan nem uniós tagállam, de tagja a schengeni övezetnek, 2018 májusáig fenntarthatja a menekültügyi válság és az abból eredő biztonsági problémák miatt elrendelt belső határellenőrzéseket. Ugyanakkor sokat segítene, ha ezek az országok nem hosszabbítanák meg májustól a határaik ellenőrzését – hangsúlyozta Zaharieva. Mint mondta, a schengeni térségben a határoknak nyitottnak kell lenniük, hogy a gazdaság ne szenvedje meg.

A belső határellenőrzéseket a menekültügyi válság tetőfokán 2015-ben vezették be, s fenntartásukat azóta a feszült biztonsági helyzettel indokolják – tette hozzá a tárcavezető. Zaharieva egyben követelte, hogy Bulgária és Románia is csatlakozhasson a schengeni övezethez. Úgy fogalmazott, elvárja, hogy az EU-tagországok 2018 végéig hozzájárulnak ehhez. “Teljesítünk minden feltételt. Sokat teszünk az uniós külső határok sikeres védelme érdekében” – szögezte le a miniszter.

Schengen
határ
ellenőrsáz
Bulgária

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.