Ugrás a tartalomra

Srđan Nogo: Aleksandar Vučićot és Ana Brnabićot fel kell akasztani

2018.10.18
12:13
2018.10.18
12:27
Forrás
Pannon RTV
Ezt egy internetes médiumnak nyilatkozta a Dveri mozgalom parlamenti képviselője. A hír futótűzként terjedt az interneten. Számos szerb politikus reagált a botrányos kijelentésre.

Aleksandar Vučićot és Ana Brnabićot fel kell akasztani, ha továbbra is támogatják a Dublini egyezményt, és milliós számú menekültet engednének be Szerbiába - jelentette ki Srđan Nogo.

Zorana Mihajlović kormányalelnök közleményben reagált, amelyben azt írja: elítéli a képviselő kijelentését, és a Dveri ismét megmutatta a szerbiai ellenzék minőségét. Hozzáteszi, mindig ki fog állni azok ellen, akik a politikájukat erőszakra és becsületsértésre alapozzák.

Maja Gojković, a szerb parlament elnöke a Prva Televíziónak elmondta, elvárja, hogy az összes képviselő elítéli majd a fenyegetést, valamint az illetékes hatóságoktól, hogy kivizsgálják az esetleges bűncselekmény lehetőségét.

Aleksandar Vulin védelmi miniszter is elítélte a fenyegetést. Szavai szerint Szerbia az egyetlen ország, ahol a hasonló fenyegetéseket elnézik, ezért az illetékes ügyészségnek mindenféleképp ki kell vizsgálni az esetet.

Dveri
Srđan Nogo

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.