Ugrás a tartalomra

Szabadka: Az SZHP 41,72 százalékkal az első, a VMSZ 29,43 százalékkal a második

2020.06.22
21:15
Forrás
Pannon RTV
Nyilvánosságra hozták a szabadkai önkormányzati választás végleges eredményeit - számolt be róla Kovács Károly, a szabadkai Városi Választási Bizottság tagja Közügyek című hírháttérműsorunkban.

Megállapították a mandátumok számát a listákra leadott szavazatok alapján. A választásokat a Szerb Haladó Párt nyerte Szabadkán, a második legtöbb szavazatot pedig a Vajdasági Magyar Szövetség szerezte meg.

Kovács Károly, a szabadkai Városi Választási Bizottság tagja: „Első helyen van a Szerb Haladó Párt 41,72 százalékkal és maradt a 31 mandátuma. Második helyen van a Vajdasági Magyar Szövetség 29,43 százalékkal és 22 mandátumot kapott. A Szerb Radikális Párt nem lépte át a küszöböt. Az Orosz Párt 1,66 százalékot ért el, és mivel kisebbségi listáról van szó, kaptak egy mandátumot. A Szerbiai Szocialista Párt 5,29 százalékot ért el, és 4 mandátumhoz jutott. A Bácskai Bunyevácok Szövetsége 3,05 százalékot kapott, és két mandátumhoz jutott, illetve a Vajdasági Front 5,15 százalékot kapott és 3 mandátumhoz jutott. A Maglai Jenő vezette Szabadka Polgári Mozgalma 6,21 százalékkal 4 mandátumhoz jutott. A Horvát Demokratikus Fórum 1,26 százalékot kapott a választásokon, sajnos nem lépte át a határt és nincs mandátumuk.”

Választások 2020
VMSZ
SZHP
önkormányzat

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.