Ugrás a tartalomra

„Számos érték és erény jellemzi Vajdaságot”

2019.10.08
19:08
2019.11.14
11:43
Forrás
Pannon RTV
Vajdaság lehetőségeit, a befektetési potenciáljait és a tartomány egyéb értékeit mutatták be Brüsszelben egy ünnepélyes fogadás keretében.

Számos európai város és régió képviselője volt jelen az eseményen. Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke nyilatkozatában elmondta, számos érték és erény jellemzi Vajdaságot. Ha 26 nemzeti közösség képes együtt élni ugyanazon a területen, sőt otthonának is tekinteni azt, az a kitartás, a szorgalom és hűség eredménye. A képviselőház elnöke a Közügyeknek adott bővebb interjút, ahol beszélt arról, hogy európai uniós forrásoknak köszönhetően felgyorsulhat a régió felzárkózása és fejlődése.

Pásztor István, elnök, Tartományi Képviselőház: „Azt reméljük, hogy az elkövetkező években egyre több olyan európai forrás áll majd rendelkezésre, amelyekből a térség fölzárkózását gyorsítani tudjuk. Most ebben a pillanatban gyakorlatilag a határon átnyúló együttműködés, projektek a realitás. Ebben a tekintetben azt gondolom, hogy Vajdaságnak nincs szégyellnivalója sem a Magyarországgal lebonyolított együttműködések tekintetében, se Romániával, se Horvátországgal kapcsolatban.”

Európai Unió
Pásztor István
Brüsszel

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.