Ugrás a tartalomra

Számos intézkedést tervez a kormány a tisztább levegőért Szerbiában

2020.02.18
22:11
2024.03.19
08:50
Forrás
srbija.gov.rs
A tervek szerint a szerb kormány már február végére biztosítani fogja az elektromos- és hibridautó vásárlási támogatásához szükséges feltételeket.

Az illetékes munkacsoport, amelynek ülésén Ana Brnabić kormányfő elnökölt, arról tájékoztatott, hogy az autópályákon további három elektromos töltőállomást telepítenek és bővítik az elektronikus útdíj-megfizettetést.

Terveik szerint Belgrád hét éven belül lecseréli a dízelüzemű autóbuszait, és helyettük elektromos vagy hibrid motoros buszokat szereznek be. 

A háztartások és városok fűtésére használt szén vagy fűtőolaj működésű fűtőművekkel és kazánházakkal kapcsolatban Brnabić azt mondta, nagyon elégedett lenne, ha 2025-re sikerülne visszaszorítani, mivel ez azt jelentené, hogy a gazdaság és a polgárok más, környezetbarátabb üzemanyagra váltottak át.

légszennyezés
elektromos
hibrid
Ana Brnabić

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.