Ugrás a tartalomra

A szerb államfő a ciprusi elnököt fogadta Belgrádban

2018.05.10
14:45
2024.03.19
08:39
Forrás
Szerbiai RTV
Koszovó kérdése mellett Szerbia Európai uniós útjáról, a Ciprust érintő aktuális problémákról, illetve a két ország közötti gazdasági együttműködésről is tárgyaltak.

Ciprus egyike azon uniós országoknak, amelyek a legerőteljesebben óvják Szerbia nemzetközi jogait, illetve területi egységét - mondta Aleksandar Vučić. A szerb államfő ma délelőtt Nicos Anastasiades ciprusi elnököt fogadta Belgrádban. Koszovó kérdése mellett Szerbia Európai uniós útjáról, a Ciprust érintő aktuális problémákról, illetve a két ország közötti gazdasági együttműködésről is tárgyaltak. Aleksandar Vučić szerint a két ország főként a mezőgazdaság, az építőipar és a turizmus területén fejlesztheti jelenlegi kapcsolatait.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Az árucsere-forgalom mértékének nagyobbnak kell lennie. Eddig is jelentős befektetések érkeztek Ciprusról Szerbiába, de bízunk benne, hogy ezután még több lesz. Biztosak vagyunk benne, hogy Cipruson évről évre növekszik majd a szerb turisták száma, a szerbiai lakosság életszínvonalának növekedésével összhangban.”

Belgrád
Ciprus

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.