Ugrás a tartalomra

„A szerb-kínai kapcsolatok rendkívüliek”

2019.09.21
16:31
2024.03.19
08:48
Forrás
Tanjug
Szerbia nagyra értékeli, hogy Kína tiszteletben tartja és védi a nemzetközi jogokat - mondta Ana Brnabić szerb kormányfő a Kínai Legfelsőbb Népi Bíróság képviselőivel folytatott tárgyalásán Belgrádban

A találkozó résztvevői megállapodtak abban, hogy a szerb-kínai kapcsolatok rendkívüliek és egy mindent átható stratégiai partnerség jellemzi.

Ma este egyébként fél 8-tól a Kínai Népköztársaság 70 éves fennállását ünneplik majd Belgrádban, a Sava központban. Az eseményen a szerb kormány minden tagja, valamint Aleksandar Vučić államfő is részt vesz.

Kína
Ana Brnabić
Belgrád
Kínai Legfelsőbb Népi Bíróság

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.