Ugrás a tartalomra

A szerb köztársasági parlament nyári szünet előtti ülése

2021.07.30
10:22
2021.07.30
16:19
Forrás
Pannon RTV
Felszólalt Kovács Elvira és Újhelyi Ákos is.

Nyári szünetet tart a szerb köztársasági parlament. Az ezt megelőző utolsó ülésen Kovács Elvira, a köztársasági parlament VMSZ-es alelnöke felszólalásában a világkreskedelmi szervezethez való csatlakozás fontosságáról beszélt. Újhelyi Ákos VMSZ-es köztársasági parlamenti képviselő Ana Brnabić szerb miniszterelnökhöz és Jadranka Joksimović szerb integrációügyi miniszterhez intézett kérdéseket. Előbbit a gazdaság serkentését szolgáló intézkedésekről, utóbbit pedig az előcsatlakozási támogatási eszközök elköltéséről kérdezte.

Az ülésen módosították a közép-európai szabadkereskedelmi egyezményt. Kovács Elvira felszólalásában elmondta: a törvénytervezet több szempontból is fontos. A köztársasági parlament VMSZ-es alelnöke egyebek között a CEFTA-megállapodást említette, mondván, a most elfogadott egyezmény alkalmazkodik annak tágabb regionális, európai és globális gazdasági-, politikai körülményeihez is.

Kovács Elvira, a köztársasági parlament alelnöke (VMSZ): „Elmondtam azt is, hogy fontos a világkereskedelmi szervezetbe való csatlakozás is, mert Szerbia még mindig nem tagja ennek a szervezetnek. Viszont ha Szerbia és a régióbeli országok már tagjai lennének, akkor nem ütköznének különböző akadályokba, amelyekkel ma szembesülnek. Például hogy a teherautók mennyit várakoznak a különböző határokon. Erről is beszéltünk, és hogy ezt meg kell oldani az elkövetkező időszakban.”

A VMSZ 2020-ban és 2021-ben is támogatta a költségvetés egyensúlyba hozását, mivel jó alapot teremtett a járvány elleni küzdelemhez és a gazdaság segítéséhez – mondta az ülésen Újhelyi Ákos. A VMSZ-es köztársasági parlamenti képviselő Ana Brnabić szerb miniszterelnököt arról kérdezte, milyen gazdasági intézkedéseket terveznek véghez vinni a járvány elmúltával annak érdekében, hogy a gazdasági szereplők új munkahelyeket tudjanak nyitni Szerbiában.

Újhelyi Ákos, köztársasági parlamenti képviselő (VMSZ): „Az elmúlt időszakban elsősorban az volt a cél, hogy megőrizzük a munkahelyeket, most már pedig, hogy nyissunk újakat. Brnabić elmondta, hogy kitűzött szándéka a kormánynak, hogy elsősorban a fiatalokat itt tartsák Szerbiában, és hogy munkahelyeket tudjanak nekik nyitni. Beszélt számunkra igen fontos beruházásokról, elsősorban a vasúti hálózatnak a kiépítését említette. De elmondta még azt is, hogy olyan infrastrukturális beruházásokra, mint például a szennyvíztisztítók, illetve más ilyen jellegű környezetvédelmi beruházásokra is hamarosan sor fog kerülni.”

Újhelyi Ákos pozitívan értékelte a szerb Európai Integrációs Minisztérium tevékenységét. Elmondta, a tárca munkájának köszönhetően az IPA-források által eddig számos tőkeprojekt és beruházás valósulhatott meg sikeresen. Jadranka Joksimović szerb integrációügyi minisztert az előcsatlakozási támogatási eszközök következő 7 évre vonatkozó programjáról kérdezte, vagyis hogy az IPA III megvalósítsa jelenleg melyik fázisában található. Joksimović elmondta, a stratégiai tervek megvannak, és az IPA harmadik szakaszában, ami 2021-től 2027-ig tart, elsősorban környezetvédelmi, valamint a versenyképességet ösztönző projektek megvalósítására költik a rendelkezésre álló pénzt.

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.