A hétvégi kaotikus állapotok után, mára már rendeződni látszanak a hóhelyzet okozta fennakadások Dél-Szerbiában. A legtöbb első kategóriába tartozó út járható, mostanáig folyamatosan dolgoztak az útkarbantartó vállalatok.
Advent első vasárnapja van, meggyúlt az első gyertya az adventi koszorún. Csantavéren is összegyűltek központban, ahol karácsonyi dalok kíséretében fellobbant az első gyertya lángja a Páduai Szent Antal templom előtti koszorún.
Az izraeli hadsereg (IDF), amely a Gázai övezet déli részén is harcol, kiköltözésre szólította fel több lakónegyedben a civileket - jelentette a helyi média vasárnap.
Szanka Emma a legjobb tini énekes, míg Erős Henrietta a legjobb ifjú énekes a temerini TINI Fesztiválon. 17 versenyző indult idén a két kategóriás megmérettetésen.
Legkevesebb három ember meghalt és hét megsebesült egy katolikus mise közben elkövetett pokolgépes merényletben a Fülöp-szigetek déli részén, a lázadás által sújtott régióban – közölték a hatóságok.
Felderítő repüléseket kezd a brit királyi légierő (RAF) a Földközi-tenger keleti medencéjében a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet által októberben Izraelből elhurcolt túszok hollétének kiderítésére - közölte a brit védelmi minisztérium.
Csütörtök estig a legtöbb - akár öt millimétert is meghaladó - ónos csapadékra a Dunakanyar, valamint Nógrád és a Mátra térségében lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.