Ugrás a tartalomra

Szerbia célja a közúti és a vasúti hálózat fejlesztése

2017.07.10
20:03
2017.10.04
12:04
Szerbia célja, hogy fejlessze vasúti és közúti hálózatait, ezek pedig összekapcsolják az országot a régió többi országával – nyilatkozta Zorana Mihajlović.

Az infrastruktúra-fejlesztési miniszter elmondta, az aktuális fejlesztésekről Violeta Bulc közlekedésügyi EU-biztossal tárgyal Triesztben a szerdán kezdődő Nyugat-balkáni csúcsértekezleten. Egyebek között a Niš–Merdare–Pristina autóút kiépítéséről is egyeztetnek.

Zorana Mihajlović, infrastruktúra-fejlesztési miniszter, Szerbia: „Szó lesz a Szerbia és Bulgária közötti vasútvonalról, ennek az építkezésnek egy részét az Európai Beruházási Bank támogatja, tehát ez a Niš-Dimitrovgrad szakaszra vonatkozik. A lehetséges projektekről is beszélünk majd. Amikor azt mondom, hogy a lehetséges projektekről, akkor elsősorban a Belgrád és Szarajevó közötti autópályára gondolok. Szerbia a régió közepén fekszik, és fontos, hogy minden létező módon össze legyünk kötve a régió országaival, úgy vasútvonalak, mint közutak által. Ezek hiánya egyelőre fizikai akadály, de emellett az is gondot okoz, hogy az áru akár 4-6 órát is áll a határon, attól függően, hogy melyik átkelőről van szó.”

infrastruktúra
fejlesztés
Zorana Mihajlović

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.