Ugrás a tartalomra

Szerbia és Bosznia-Hercegovina kapcsolatairól tárgyaltak Belgrádban

2017.12.06
08:56
2017.12.06
19:44
A belgrádi Szerbia Palota előtt fogadta ma Aleksandar Vučić Bosznia-Hercegovina államelnökségének tagjait. Az ünnepélyes fogadást a két ország küldöttségének plenáris ülése követte.

Belgrádba látogatottak ma Bosznia-Hercegovina államelnökségének tagjai. Dragan Čović, Mladen Ivanić és Bakir Izetbegović több politikai vezetővel is találkozott Szerbiában az államfő mellett. A fő témák között szerepelt a gazdasági együttműködés bővítése, illetve a közös infrastrukturális projektek megvalósítása. A szerb államfő kijelentette, megegyezés született arról, hogy Bosznia-Hercegovina egyezni fog Belgrád álláspontjával Koszovóval kapcsolatban.

Aleksandar Vučić, köztársasági elnök, Szerbia: „Amíg a Szerb Köztársaság álláspontja nem változik Koszovó és Metóhia kérdésében, Bosznia-Hercegovina álláspontja ugyanaz lesz, mint Szerbiáé. Mi ezért rendkívül hálásak vagyunk, és szeretnénk tovább erősíteni kapcsolatainkat. Azt gondolom, hogy Szerbia szándéka, miszerint megnyitnánk Bosznia-Hercegovinával közös határunkat, azt mutatja, hogy az ország tiszteli Bosznia-Hercegovina területi integritását.”

Dragan Čović, a boszniai államelnökség soros horvát elnöke elmondta, a legfontosabb, hogy a két ország kapcsolatait és együttműködését tovább javítsák, a nyitott kérdésekre pedig közösen találjanak megoldást. Dragan Čović, elnökségi tag, Bosznia-Hercegovina: „Ha külpolitikai kérdésekről van szó, Bosznia-Hercegovinában nem létezik bosnyák, szerb vagy horvát politika, úgy szeretnék itt állni, hogy másik két kollégám véleményét is képviselem.”

Bakir Izetbegović, az elnökség bosnyák tagja megmagyarázta Čović szavait Koszovóval kapcsolatban. A bosnyák politikus azt mondta, megkérte, Koszovóval kapcsolatos véleményét horvát kollégája sajátként mutassa be és ne az államelnökség véleményeként. Bakir Izetbegović, a boszniai államelnökség bosnyák tagja: „Bosznia-Hercegovina nemzetközi politikájáról Szarajevóban dönt ez a három ember, aki most itt van. Természetesen figyelembe vesszük a szomszédos országok véleményét, hiszen Szerbiával is, Horvátországgal is együtt élünk, és különösképp figyelembe vesszük az Európai Unió véleményét is, hiszen már korábban megkezdődött Bosznia-Hercegovina európai útja.”

Emiatt Mladen Ivanić, az elnökség szerb tagja nem szólalt fel a sajtótájékoztatón. Újságírók kérdésére válaszolva elmondta, szerinte Bosznia-Hercegovinának először a belügyi problémákat kellene megoldania és utána egyeztetni más országokkal. „Mély meggyőződésem, hogy ez a politika Bosznia-Hercegovina lakosságának fog a legtöbbe kerülni, elszigetelődést, a gazdasági fejlődés elmaradását jelenti.”

A három bosnyák vezető szerbiai látogatásuk során találkoznak még Ana Brnabić szerb kormányfővel és Maja Gojković parlamenti házelnökkel is.

Bosznia-Hercegovina
Szerbia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.