Ugrás a tartalomra

Szerbia és Magyarország együttműködéséből és jó kapcsolatából mindkét nemzet profitál

2021.11.25
17:11
2021.11.25
17:29
Forrás
Pannon RTV
Nikola Selaković és Szijjártó Péter Budapesten a legutóbbi közös projektekről, a magyar vállalatok szerbiai beruházásairól, a két ország közötti kereskedelmi forgalom 39%-os növekedéséről és a migránshelyzet közös kihívásairól tárgyaltak.

Nikola Selaković szerb külügyminiszter a Balkáni Áramlat Szerbián keresztül haladó gázvezetékéről beszélt, mely Magyarországnak évente 6 milliárd köbméter földgázt biztosít majd. A két országot összekötő, épülő vasútvonal jelentőségére is kitért.

„Nagy volt az örömünk, amikor Szijjártó miniszter úr néhány napja nálunk járt, hétfőn Újvidéken tartózkodott, amikor ünnepélyesen megkezdtük a munkálatokat a Belgrád és Budapest közötti vasút korszerűsítésén, amely gyorsvasúttá válik. Akkor kezdtük el a munkálatok második szakaszát Újvidéktől a magyar határig.”

Továbbra is szoros az együttműködés a két ország között a migráció elleni küzdelemben is – hangsúlyozta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, az EU egyszerre három irányból áll nyomás alatt, és a Nyugat-Balkán újra telítődni kezdett.

„Természetesen Magyarország segíti a szerb erőfeszítéseket. Annak érdekében, hogy a migrációs hullámot már Szerbia déli határán meg lehessen állítani. Idén összesen tíz váltásban 200 magyar rendőr vett és vesz rész Szerbia déli határának védelmében.”

Szijjártó elmondta, 2022-re a magyar oldalon is befejezik a Szegedet Szabadkával összekötő vasútvonalat, és 2025-ig a Belgrád-Budapest közötti vasutat. Azt is elmondta, hogy jövőre véget érnek a munkálatok, és átadják rendeltetésének a határátkelő új épületét Kübekházánál.

Szerbia
Magyarország
Szijjártó Péter
Nikola Selaković

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.