Ugrás a tartalomra

Szerbia harcol Koszovó Interpol tagsága ellen

2018.11.18
17:00
2018.11.18
17:05
Forrás
Szerbiai RTV
173 nemzet csaknem ezer képviselője vesz részt az Interpol Közgyűlésének ülésén Dubajban. Az Egyesült Arab Emírségekben található városba utazott Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter is.

Rajta kívül még számos más rendőrségi vezető, tárcavezető vesz részt a többnapos rendezvényen. A szerb belügyminiszter a Közgyűlés kezdete előtt elmondta, a végsőkig harcolnak azért, hogy Koszovó ne nyerhessen felvételt a nemzetközi rendőri szervezetbe, ugyanis az esetleges felvétel számos nemzetközi jogi és rendőri egyezményt sért.

Jogi, politikai és biztonsági érvek is szólnak az ellen, hogy Koszovót felvegyék az Interpol tagállamai közé - nyilatkozta a Szerbiai RTV-nek Nebojša Stefanović.

Nebojša Stefanović, belügyminiszter, Szerbia: „Az 1244-es ENSZ-határozaton kívül más jogi aktusok is kimondják, hogy Koszovó nem állam, de nem is ENSZ-tagállam, és megfigyelői státusszal sem rendelkezik, ami az Interpolban való tagság előfeltétele. Emellett létezik egy sor rendőrségi ok is, például fennáll annak a veszélye, hogy az Interpol bizonyos adatait kiszivárogtatják egyes terrorista szervezeteknek. Ezek között vannak adatok, amelyek olyan személyekre vonatkoznak, akiket a legsúlyosabb bűncselekményekkel terhelnek, nem csupán szervezett bűnözéssel, hanem terrorizmussal is.”

Nebojša Stefanović
Koszovó
Interpol

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.