Ugrás a tartalomra

Szerbia uniós csatlakozása a reformoktól és a Pristinával való kapcsolat rendezésétől függ

2018.04.17
18:55
2018.04.17
20:29
Forrás
Pannon RTV
A Pristinával való kapcsolat rendezésétől, valamint a reformok végrehajtásától függ Szerbia uniós integrálódásának üteme – olvasható az Európai Bizottság legújabb országjelentésében.

Brüsszel sürgeti Belgrád és Pristina megállapodásainak végrehajtását, főleg a koszovói szerb önkormányzatok közösségének megalakítását. Emellett az Európai Bizottság elvárja Szerbiától, hogy fokozza a joguralom megteremtésére tett erőfeszítéseit is.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője: „Személyesen fogom folytatni a tárgyalások előmozdítását, a Belgrád és Pristina közötti viszony normalizálása érdekében. Beleértve egy kötelező érvényű jogi megállapodást. Nyilvánvalóan ez egy elmélyülő folyamat. A jelenlegi reformoknak folytatódniuk kell, és hiszem azt, hogy folytatódni is fognak. Minden téren, minden partnerállam tekintetében. Főként az olyan alapvető területeken, mint a jogállamiság vonatkozása, az emberi jogok, a demokratikus intézmények, és az adminisztrációs reformok kérdése.”

Az elmúlt hónapokban is folyamatos fejlődést mutattak az Európai Unió tagjelölt államai - mondta el Johannes Hahn. Az Európai Unió bővítési biztosa kifejtette: a gazdasági fejlődés érzékelhető, ám a térség stabilitásának kérdésében még sok feladat vár a Nyugat-Balkán államaira. Szerbiával kapcsolatban kifejtette: az állam megfelelő ütemben halad az eurointegráció felé, amely az elkötelezett vezetőknek is köszönhető.

Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa: „Az a célunk, hogy a stabilitás kiviteli cikk legyen, annak érdekében, hogy a destabilizáció ne legyen behozatali termék. Ez egy olyan üzenet, amelyet folyton át kell adnunk a jövendőbeli polgárainknak. A Nyugat-Balkánnal kapcsolatosan ismertetett februári jelentés megerősítette, a térség európai elkötelezettségét. A dinamikus fejlődés tovább folytatódott.”

Szerbia számára eddig tizenkét csatlakozási fejezetet nyitott meg az Európai Unió, amelyből ideiglenesen kettőt sikerült lezárni.

Federica Mogherini
Szerbia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.